A Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményében található buzogányok többségét Darnay Kálmán gyűjtötte. A tárgyak használatáról, használóiról sajnos alig rendelkezünk információval. Annyit tudunk, hogy a kolompok, botok, fokosok, buzogányok a sümegi Állami Darnay Múzeum kiállításában a néprajzi teremben a pásztoreszközöket és faragványokat bemutató vitrinben kaptak helyet (1909), majd a sümegi és keszthelyi múzeumok egyesítésével (1937) kerültek a Balatoni Múzeumba. A rövid nyelű buzogányok és a hosszabb, buzogányos botok egyaránt jól kézre állnak, fegyverként is használhatók. Az esztétikum inkább utóbbiaknál kerül előtérbe. Egyes buzogányoknál úgy tűnik, korábbi korok alapanyagát hasznosították újra.
Elsősorban alföldi múzeumok tárgyi anyaga alapján a néprajzi szakirodalom a buzogányok esetében egy jellegzetes fejlődési sort vázol fel, mely szerint a besenyő és kun könnyűlovassági sújtófegyverből lett a pásztorok botja. Az alföldi szilaj pásztorok farkasok, tolvajok ellen fejlesztették a botot fegyverré: vastagabb végét igyekeztek súlyosabbá tenni ón vagy ólomfej, fokos vagy buzogány ráerősítésével. A pásztorok fegyvereit folyamatosan tiltották, ezért levágták a nyelét vagy eleve rövid nyelet készítettek hozzá, amit el tudtak rejteni az ingujjban, szűrben. A nagyállattartás megszűntével a Nagykunságon funkcióváltást figyelhetünk meg. A buzogányokból „hivalkodó legényjelkép” lett, a fiatal férfiak viseletének részévé váltak, melyek az 1880-as évektől 1920-as évekig voltak divatosak. A Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteménye alapján azt látjuk azonban, hogy a buzogányok, buzogányos botok a 18-19. századi Dunántúlon is a pásztornép mindennapi tárgyai közé tartoztak. A 20. században már hiányoznak a gyűjtésekből, mert akkor valószínűleg már nem kaptak szerepet sem a pásztorok, sem a falusi legények viseletében.
„Az olyan pásztort, amelyik lotyogós volt, azt agyonvágták és elengedték a vízbe. Kisfejsze, fokos és buzogány beszélgetett abban az időben. Pl. apám is mindig buzogányos bottal járt. A gulyások használták a buzogányos botot. Ezt maguk csinálták. Az alja somfa vagy tüskefa volt. A buzogány fejet agyagba öntötték ólomból, mint a tyúktojás, akkora volt, és ezt a somfa végébe beállították és ólommal beöntötték. Vállig érő volt. A buzogányrész, mint a kukoricaszem úgy volt kidolgozva.” Takáts Gyula idézi a régi pásztoréletet egy nagybereki gulyás segítségével Somogyi pásztorvilág c. művében
A nagyberek pásztorainak eszközei Takáts Gyula rajzán
Irodalom:
Katona-Kiss Attila: Adatok a kun legénybotok művelődéstörténeti hátteréhez In: József Attila Múzeum évkönyve III. (szerk. Nagy Gábor) Makó 2019. 8-23
Impresszum
Írta: Gyanó Szilvia, 2020
Műtárgyfotók: Kiss Viktor
